A fejlesztésekből lesz élhető település

laci.jpg

 

A fejlesztésekből lesz élhető település

Kiss László Tibor 1956-ban született Szombathelyen. Agrárkémikus mérnökként végzett a Keszthelyi Agárátudományi Egyetemen 1980-ban. 25 éve él Balatongyörökön. Nős, egy fiú és két lány édesapja. 2002 és 2010 között Balatongyörök polgármestere volt. Jelenleg családi vállalkozásukat vezeti, amely méz feldolgozással és exporttal foglalkozik. Tavaly feleségével megnyitották a Szépkilátónál lévő Promenád Kávéházat.

Még egy évvel ezelőtt is azt gondoltam, hogy soha többé nem foglalkozom a közélettel. Látva azonban a település jelenlegi állapotát, úgy döntöttem, hogy képviselőjelöltként elindulok az önkormányzati választáson.

Egyrészt azért, mert tapasztalataimmal segíteni szeretném Bánkiné Király Zsuzsanna független polgármester-jelölt munkáját, másfelől pedig kialakulóban van egy lendületes, a faluért valóban áldozatot hozni szándékozó csapat.

 

Amit a legnagyobb problémának látok, az egy átgondolt, tervszerű településfejlesztési koncepció hiánya. Siralmasnak tartom, hogy az elmúlt két ciklusban a szomszédos Vonyarcvashegy több mint egymilliárd, Gyenesdiás pedig több mint 5 milliárd forint pályázati forráshoz jutott, míg Balatongyörök csupán 370 millió forinthoz. Itt látszik, hogy a településnek nincs gondos gazdája, akinek elképzelése lenne a fejlesztési irányokról és azok megvalósításáról. A helyzet – ha lehet - ennél még rosszabb, mert azt a csekély számú pályázatot, amelyet az önkormányzat elnyert, sem volt képes megvalósítani. A mostani polgármesternek nincs lobbiereje, és úgy tűnik kedve sem hozzá, pedig feladat van bőven.

 

Csak végig kell menni a falun, hogy lássuk, a közutak és kerékpár utak tűrhetetlen állapotban vannak, sok helyen hiányzik a járda. Örülhet a nyaralóvendég, ha a Kossuth Lajos utcán szlalomozva tengelytörés nélkül lejut a strandra. Nem beszélve a 71-es út mentén gyalog közlekedőkről, akik állandó életveszélynek teszik ki magukat a járda hiánya miatt.

Ha október 13-án bizalmat kapunk, a járdát a Szépkilátó csomóponttal együtt megépítjük, így ezt a településrészt belterületté tudjuk nyilvánítani, ami elengedhetetlen az itt élők biztonsága szempontjából, mert a 70-es megengedett sebességet 50-re korlátozhatjuk.

További megoldásra váró kérdés a Községgondnokság telephelyének áthelyezése, amely riasztó látványt nyújt egy idegenforgalomból élő településen, de ugyanilyen szégyelnivaló a posta környezete is.

 

Balatongyörök demográfiai problémái óvoda és bölcsőde nélkül aligha orvosolhatók. Egyelőre megnyert pályázat nincs, ám a hírek szerint ezt az önkormányzat a választások közeledtével benyújtotta. De hogyan hihetnénk a megvalósításban, miután számos, az előzőekben megnyert fejlesztési forrást sem sikerült felhasználni.

Az elkövetkező években meg kell valósítanunk azokat a beruházásokat, amelyeket a mostani polgármester elbliccelt. Ha nem így teszünk, a környező településekhez képest behozhatatlan lesz a hátrányunk.

 

Október 13-án szavazzon a fejlesztésekre!

 

Kiss László Tibor

süti beállítások módosítása