Ember és táj harmóniája

 

nandi_bacsi.png

Dr. Vass Nándor Zoltán 1949-ben született Cegléden. Előbb nyaralótulajdonosként, majd állandó lakosként került Balatongyörökre, 1974-ben itt kötött házasságot, és 2016-ban itt temette el legkisebb gyermekét. Diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte, a nyolcvanas években részt vett a balatoni turizmus fejlesztési koncepciójának kidolgozásában. A Környezetvédelmi Minisztérium helyettes-államtitkáraként tagja volt az EU csatlakozást előkészítő magyar tárgyalódelegációnak.   

 

Nyugdíjasként azért jelentkeztem képviselőnek, mert úgy érzem, hogy gazdag életpályám során megszerzett tapasztalataim és kapcsolataim, német, angol és orosz tudásom hasznos lehet a község fejlődésében.

Elsősorban a környezetvédelem területén szeretnék munkálkodni, magam is vallom, hogy ember és táj csak harmóniában létezhet. Balatongyörökön elsőként a Szépkilátó és környéke tájba illő tereprendezését kell elvégeznünk, hiszen a terület a Világörökség cím várományosa. 2001-ben nagy örömmel avattam fel a Római Forrást, amelyet akkor a helyi fiatalok lelkes és önkéntes munkával építettek újjá. A későbbi években a hely nem kapta meg a megfelelő törődést, jelenleg siralmas állapotban van. Szorgalmazni fogom a felújítását.

 

Felháborítónak tartom, hogy a mostani önkormányzat korlátozta a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét. Ahelyett, hogy megteremtette volna a kulturált gyűjtés feltételeit, megszűntette a központban bármikor elérhető gyűjtőpontot. Ezt a kérdést meg fogjuk oldani.

Ennél azonban nagyobb problémát jelent a szeméttelep rekultivációjának elmaradása, az ott dolgozók embertelen körülmények között végzik a munkát, ezt is napirendre vesszük.

 

Elmaradt továbbá a bece-hegyi és felsőhegyi szennyvíz közművesítés. A mostani polgármester nem volt hajlandó az erről szóló pályázatot aláírni, holott másfél milliárd forintot nyerhetett volna a település erre a feladatra.

Az új képviselőtestületnek haladéktalanul be kell adnia a pályázati kérelmet a megfelelő helyre, elvégre a XXI. században élünk.

A környezetvédelem mellett szívemen viselem a horgászturizmust is, Balatongyörök vonzerejét ennek bővítésével is növelni szeretnénk.   

 

2017-ben kezdeményeztem, hogy Balatongyörök és a stájerországi Vordernberg között testvértelepülési szerződés jöjjön létre. Sajnos nem lett belőle gyümölcsöző együttműködés, a kapcsolat elhalt. Szándékomban áll újraéleszteni és tartalommal megtölteni. Ebből számos idegenforgalommal kapcsolatos előnyhöz juthatunk. 

 

Október 13-án szavazzon a környezettudatos Balatongyörökre!

 

Dr. Vass Nándor

süti beállítások módosítása